Kreatív tartalomgyártás
A közösségi média felületeken megjelenő célközönségeddel való kommunikáció, egy véget nem érő verseny, ahol az vezet, aki több ember figyelmét tudja felkelteni és lekötni.
Manapság ez a verseny egyre jobban a közösségi média (Facebook, Instagram, Twitter, stb.) felületein zajlik. Ha még csak most lépsz a pályára, akkor ne aggódj, utol lehet érni a mezőnyt. Viszont, ha már egy ideje te is részt veszel ebben a versenyben, akkor tisztában vagy vele, hogy egy minőségi poszt elkészítése időt, kreativitást és energiát igényel. Először is szükséged van egy tartalomra melyet közzéteszel.
Aki nem kommunikál az emberekkel, azt nem veszik észre, elfelejtik, egy szóval: lemarad.
Ahhoz, hogy mindez ütősebb hatást érjen el, képi anyaggal (fotóval, grafikával, vagy ezek keverékével) kell dúsítanod a mondandódat. Az elképzeléseidet formába kell önteni, itt mindjárt szükséged is van design ötletekre, vizuális látványelemekre, és azok kivitelezési módjára. Utána meg kell szerkeszteni a szöveget is hozzá, aminek tartalma megcélozza a vásárlóidat, célközönségedet, és a keresőben is jól szerepel.
Ismerned kell, hogy a közösségi média felületek palettája milyen célt szolgál. Vagyis melyik mire való, mikor és milyen tartalommal, milyen céllal posztolj a megfelelő felületeken. A legoptimálisabb, ha elsősorban a Facebook felületein szerepelsz, majd, ha értékesítéssel is foglalkozol érdemes az Instagram oldalait is felkeresni. Mindkettő esetében boltfunkciókat is be lehet állítani, mely segíti üzleted értékesítési folyamatait. A Twitter és Pinterest szintén kedvelt platformok a blogkészítők és kreatív tartalmat gyártók köreiben.

Hetente két posztot legalább ki kell helyezni a megfelelő szövegezéssel a közösségi média felületeiden ahhoz, hogy folyamatosan informáld az ügyfeleidet, vásárlóidat, érdeklődőket, látogatókat. Tapasztalatunk szerint igencsak sok időt elvesz a tervezési folyamat egy vállalkozó munkaidejéből, melyet a közösségi média felületein eltölt. Ezért erre a folyamatra már igénybe tudsz venni külső segítséget is.
Online média és online marketing szakemberek garmada várja, hogy segíthessen neked és vállalkozásodnak. Érdemes kiszervezni az ilyen típusú nagyon hasznos, mégis időrabló tevékenységet.
Vállalkozásom szívesen támogat bármilyen kisebb vállalkozást. Online marketing szaktudásom, ismereteim, és saját vállalkozásomban eltöltött idő és tapasztalat teszi szilárd alapokra a segítséget, amit nyújtani tudok.
Ha nem szeretnél lemaradni, viszont időd, energiád nincs vele foglalkozni, akkor segítek tartani a lépést. Annyi lesz a feladatod, hogy kisebb szöveges tartalommal megadod a témát, a többit pedig rám bízod. Ha van már saját ötleted, elképzelésed, ne tartsd vissza, azt is elkészítem. De ha nincs az se baj. Vállalkozásod arculatának alapján készítem el a grafikai anyagokat, a szöveges tartalmakat pedig tovább csiszolom, hogy a poszt hangvétele illeszkedjen márkád kommunikációjához. Ezt követően már csak a feltöltés van hátra, amiben szintén számíthatsz rám. De ha te magad kezeled a felületeid és szeretnéd feltölteni, annak sincs semmilyen akadálya. Az elkészített első posztot átküldöm neked ellenőrzésre, véleményezésre. Módosítani 2 alkalommal van lehetőséged! A további képanyagokat és a formázott szövegeket egy csomagban, feltöltésre készen adom át.
Néhány szerkesztés a munkáimból…























Állok rendelkezésedre!
Webdesigner 2021
Mit is csinál egy Webdesigner 2021-ben?
Kicsit visszamegyek az időben, mert nem tudom kikerülni azt a tényt, hogy mikor tanáraink átadták ezt a fajta tudást, a leendő webdesignerek-nek vagy sitebuilderek-nek, igencsak más volt a piaci igény, melyre valamelyest egyszerűbb volt megválaszolni, a keresletet kielégíteni, a kínálatot megadni. Pedig nem is volt olyan régen! Itt muszáj megemlítenem azt a tényt is, hogy sokra értékelt szakmai kollégák erősen kitartanak a szakterület mellett melyet képviselnek.
A webdesignerek MEGOLDÁST kínálnak az üzleti és a felhasználói problémákra egyaránt!
Hiszen olyan felületeket tervezünk, amelyek a vállalkozásod vagy az üzleted céljait szolgálják, mindezt úgy, hogy a felhasználók igényeire és problémáira is odafigyelünk. Ez pedig nem „pixeltologatás”, hanem kőkemény TERVEZÉS és KUTATÁS. Nem véletlen, hogy csak a tervezési folyamatom 5 lépésből áll! Nem egy csicsás, trendi oldal a cél, hanem egy olyan honlap, ami TÁMOGAT téged, ami segít előre lépni és ami a leendő ügyfeleid számára is könnyen átlátható és HASZNOS!
FELHASZNÁLÓI ÉLMÉNY UX: Tudjuk, mi teszi könnyebbé és kellemesebbé a felhasználó számára az oldal használatát, ami további elköteleződést válthat ki. Informatikai ismeretek, rendszerelmélet és vizuális kommunikációs készségek szükségesek a feladatkör ellátáshoz.
WEBFEJLESZTŐ: Átfogó és részletes tudást igényel, ami a manapság tanfolyamok nélkül, autodidakta módon nehezen elsajátítható, habár nem lehetetlen. Lényegében a weboldal kódolásáért felelős. Szükséges a munkához a magas szintű matematikai és informatikai tudás illetve nagy teherbírás.
FRONT END PROGRAMOZÓ: A webdesignerrel van szoros kapcsolatban. HTML, JS és CSS terén magas szintű szaktudással rendelkezik, ezek döntik el, hogyan is fog kinézni a weboldal. Nehezebb a dolga ha a weboldal CMS rendszerben készül, ahol egy már meglévő sablonból kell kiindulnia. Leggyakoribb esetekben ért a WordPresshez, mélyen kiismer egy jól paraméterezhető sablont és arra tervez.
SITE BUILDER: Ő ismeri leginkább a CMS rendszereket és azok lehetőségeit, megközelítőleg bármilyen típusú weboldalt el tud készíteni. Érdemes bevonni az ár meghatározásába, hiszen ő tudja majd az adott igény mennyi időt fog igénybe venni.
WEBDESIGNER
A web designer tervezi meg az oldal szerkezeti felépítését, arculatát, meghatározza mi, hol és hogyan helyezkedjen el. Magas szintű Photoshop illetve Illustrator ismeretek szükségesek a munkájához. Gondoskodik arról, hogy a weboldal illeszkedjen az adott arculatba. Különösen fontos feladata a kezdőoldal és a hirdetések érkezési oldalainak megtervezése marketing szempontok alapján. Hivatalosan ennyi lenne a webdesigner munkája, azonban gyakran egyéb feladatokat is ellátnak, melyek fentebb olvashatóak. Abban az esetben ha értenek például a CMS rendszerekhez is. Abból a szempontból előnyösebb, ha egy ember látja el a fent említett feladatok többségét, hogy ezek a folyamatok összhangot igényelnek, több ember esetén nehezebb a kommunikáció és az egység megteremtése.
Saját vállalkozásunk weboldalt és webshopot is működtet! Közelről vagyunk érintettek a folyamatos média és közösségi média gyors változásának, folyamatának. Napjainkban olyan mértékű tempóban változik a piaci igény, vásárlóink igénye, hogy szinte lekövethetetlen egy vállalkozás életében. Viszont azt is vegyük figyelembe, hogy egy felkészült és pozitív vezető ezek után is megtalálja a saját megoldását! Ezt a folyamatot segítjük mi is szolgáltatásunkon keresztül, és segíti egy jól képzett webes szakember.
Ahogy mi tapasztaljuk, és amilyen megkereséseket kapunk abból az derül ki, hogy nagy rugalmasságot igényel szakmai oldalról egy megbízás elfogadása.
Miért mondom ezt? Mert a tanítás amit tanáraink átadtak, csak egy falatkája mindannak a tudásnak amit már az elmúlt néhány év alatt is felvettünk, tapasztaltunk, tovább képeztük magunkat. Bátran állíthatom, hogy napjainkban is képezzük magunkat amely ahhoz szükséges, hogy segíteni tudjunk a kezdőknek vagy a kevés idővel rendelkezőknek.

Pexels.com
Minden vállalkozásnak, vállalkozónak máshol van szüksége segítségre, mikor a weboldalát, webshopját szeretné fejleszteni, rendbe tenni, működtetni. Tapasztalatunk szerint nincs két egyforma megbízás ahol egy általános fizetési csomagot tudnánk alkalmazni. Bár vállalkozásunk kialakított egy általános csomagot melyet az AJÁNLATOK alatt meg is lehet tekinteni, mégis gyakoriak a feladat csomagok melyeket a megbízó kérésére alakítunk ki, arra a feladatsorra amit megbízó a vállalkozásában segítségként kér.
Általában havi rendszerességű munkák esetében, mint az online asszisztens pozícióban. Szigorúan csak a megegyezés szerinti munkákat végezzük el és azokra számlázunk. Tisztán egyedi megoldások!!! Többször előfordul az eseti megbízás is, mikor egy alkalommal kérik a segítségünket valamilyen webes munkára, fejlesztésre. Ez esetben is egyéni ajánlatot készítünk és kizárólag az abban lefektetett munkát végezzük el. Természetesen igény esetén a munkát folytatjuk, de volt aki a szerződés teljesítése után megállt, és boldogult már maga is. Az imént felsorolt lehetőségekre gondoltam mikor a rugalmas szakmai hozzáállást említettem. Úgy gondolom napjainkban 2020-2021-ben nem tudjuk meghúzni azt az éles szakmai határvonalat vállalás terén. Saját vállalkozásunkban sem tudunk külön fizetni online asszisztenst, titkárnőt, online marketinges szakembert, SEO szakembert, szövegírót, tartalomkészítőt, fotóst, social media szakembert, stb. A kisebb vállalkozások valamilyen integrált módon oldják meg a webes felületeik működését.
- Bemutatkozunk
- Szívesen segítünk!
- Mert tudunk segíteni!
- Kérj ajánlatot!
